Repedések a Tisza-diadal után: sógor a miniszterelnöki szék közelében és a gyorsan visszautalt oligarcha-pénz

Repedések a Tisza-diadal után: sógor a miniszterelnöki szék közelében és a gyorsan visszautalt oligarcha-pénz

Mindössze két héttel a parlamenti választások történelmi győzelme után a Tisza Párt kormányalakítása máris súlyos hitelességi válságba került. Magyar Péter április 12-i diadala után, amikor a párt a szavazatok elsöprő többségével került hatalomra, a nyilvánosság azt várta, hogy a „tisztaság forradalma” jegyében indul el az új kabinet. Ehelyett az elmúlt hét botrányai – a nepotizmus vádja a sógor-miniszter kinevezése körül, valamint a milliárdos Wáberer György késői, majd villámgyorsan visszautalt százmilliós adománya – egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a kampányban harsogott átláthatóság és erkölcsi felsőbbrendűség ígéretei már a startnál repedezni kezdtek.

A legnagyobb port kavarta ügy április 30-án robbant ki, amikor Magyar Péter nyilvánosságra hozta a leendő miniszterlistát. A posztok között ott volt Melléthei-Barna Márton neve az igazságügyi tárcánál. A bejelentésben azonban egyetlen szó sem esett arról a kényes részletről, hogy Melléthei-Barna nem csupán a Tisza Párt jogi vezetője és Magyar egyetemista kori barátja, hanem 2025 ősz óta Magyar Péter sógora – a politikus húgának férje. A családi kapcsolatot csak később, a növekvő kritikára reagálva ismerte el Magyar egy videóban. Ott azt mondta: „komoly dilemma volt”, de végül a szakmai alkalmasságot helyezte előtérbe, és a húga, aki bíró, önként felfüggeszti tevékenységét a konfliktus elkerülése érdekében.

Az ellenzéki és független kommentátorok azonnal „sógor-kormánynak” keresztelték az új kabinetet. Vona Gábor, a Jobbik egykori elnöke egyenesen „Lex sógor” törvényjavaslatot ígért, hogy megakadályozza a családi kapcsolatokon alapuló kinevezéseket. A kritikusok szerint ez nem pusztán etikai kérdés: a Tisza Párt kampányában központi helyet kapott a korrupcióellenes harc és a rokoni szálak felszámolása a közhatalomban. Most pedig éppen a párt vezetője állítja, hogy „szakmai alapú” döntés volt sógorát a legfontosabb tárcák egyikére ültetni – miközben a nyilvánosság előtt ezt a kapcsolatot eleinte elhallgatta. Ez a gesztus sokak szerint pontosan az a fajta átláthatatlanság, amit a Fidesz-kormányoktól vártak elválasztani a tisza-sos szavazókat.

Alig egy nappal később újabb kellemetlen ügy került napvilágra. Kiderült, hogy Wáberer György, a milliárdos vállalkozó a választás előtt mindössze öt nappal öt részletben, összesen több mint 100 millió forintot utalt a Tisza Párt számlájára. Wáberer később azt állította, hogy másfél éve támogatja a pártot, ám a banki adatok szerint a nagyobb összegek csak a kampány hajrájában érkeztek. Magyar Péter reagálása gyors volt: elrendelte a pénz azonnali visszautalását, hogy „elkerüljék az oligarcha-kapcsolat látszatát”. A lépés önmagában helyesnek tűnhet, ám éppen ez vet fel komoly kérdéseket. Miért fogadott el a párt egyáltalán ilyen késői, ekkora magánadományt egy befolyásos üzletembertől? És miért csak akkor utalták vissza, amikor a tranzakció már nyilvánosságra került? A Tisza Párt eddig a kisadományokra és a „tiszta” finanszírozásra épített imázsát ez az ügy komolyan kikezdte – különösen azért, mert a kampányban éppen a Fidesz oligarcha-kapcsolatait tették a legsúlyosabb vádak közé.

Nemcsak ezek a két nagy ügy árnyékolja be a kormányalakítást. Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter kemény támadása a korábbi NKA-botrányok miatt, valamint a régi kampányhangfelvételek (a „g*ci nagy háború lesz” ügy vagy a Vogel Evelin-szexbotrány) újra és újra felbukkannak a médiában. Ezek együttesen azt a képet erősítik, hogy a Tisza Párt – miközben a „megújulás” és a „tisztaság” zászlaját lengeti – ugyanazokkal a módszerekkel és emberi gyengeségekkel küzd, mint elődei.

Magyar Péter eddigi reakciói gyorsak és határozottak voltak, ám a magyarázatok inkább tűnnek tűzoltásnak, mint valódi önvizsgálatnak. A sógor-kinevezésnél a „szakmai alap” mantráját ismételgeti, a Wáberer-ügyben pedig a visszautalást kommunikálja sikernek. A kérdés azonban sokkal mélyebb: képes lesz-e a Tisza Párt valóban új politikai kultúrát teremteni, vagy csak a régi rendszer szereplőit és szokásait cseréli le a sajátjaival?

A választók, akik április 12-én a változás reményében szavaztak, most jogosan várnak magyarázatot. A nepotizmus vádja és az oligarcha-pénzek gyors körforgása nem csupán PR-baleset. Ezek az első repedések a Tisza-diadal frissen festett falán – és ha nem kezelik őket radikálisan, könnyen az egész épület stabilitását veszélyeztethetik. A következő hetekben kiderül: a Tisza Párt valóban új fejezetet nyit, vagy a bukásuk lesz a vége?