A szolidaritási hozzájárulás - Lázadnak az önkormányzatok

Lázadnak az önkormányzatok a szolidaritási hozzájárulás ellen – Szolnok és Nagykanizsa polgármestere sem hajlandó befizetni

Bevezetés: A szolidaritási hozzájárulás mint az önkormányzati egyenlőség és a nemzeti kohézió alapelve

A 2026. április 15-i határidővel esedékes második negyedévi szolidaritási hozzájárulás (röviden szolidaritási adó) befizetése kapcsán több jelentős magyar önkormányzat – Nagykanizsa, Szolnok, Orosháza, valamint más ellenzéki vezetésű települések – nyíltan megtagadta vagy halasztotta a teljesítést. Horváth Jácint nagykanizsai polgármester szerint „ne a leköszönő kormány döntsön a felhasználásáról”, Győrfi Mihály szolnoki polgármester pedig az új (Tisza-párti) kormány megalakulásáig halasztaná az átutalást, mondván: „Nem adjuk a pénzünket Mészáros Lőrincnek vagy Orbán Viktornak!” Orosháza a közel 232 millió forintos áprilisi részletet sem fizeti ki, Szeged gazdasági alpolgármestere pedig felháborítónak nevezte a közel 2,1 milliárd forintos összeget, de befizette, mert az Államkincstár különben automatikusan levonná.

Ez a bojkott jóval túlmutat egy egyszerű pénzügyi vitán: az önkormányzati autonómia, a jogállamiság, a törvények egyenlő alkalmazása és a nemzeti szolidaritás alapkérdése. A szolidaritási hozzájárulást a Fidesz–KDNP-kormány 2017-ben vezette be a központi költségvetési törvény részeként, majd 2021-től finomították az alapját az iparűzési adóerő-képességre. Jelenleg mintegy 870 önkormányzat (a 3178-ból) fizet – elsősorban a nagyvárosok, ipari központok és Budapest –, míg a többi település nettó kedvezményezett. 2026-ban a tervezett bevétel 360–400 milliárd forint körül mozog (Budapest önmagában 97,74 milliárd forintot fizetne, szemben a 2025-ös 89,1 milliárddal). A rendszer négy részletben működik (január 26., április 15., július 15., október 15.), és az Alkotmánybíróság 2026 januárjában is megerősítette alkotmányosságát, hangsúlyozva, hogy nem sérti az önkormányzatok alapjogait, hanem a nemzeti kohéziót szolgálja.

A hozzájárulás nem „elvonás”, hanem célzott újraelosztás: a központi költségvetésen keresztül jut vissza a rászoruló (főleg vidéki, kistelepülési) önkormányzatoknak működési és fejlesztési támogatások formájában. Célja az esélyegyenlőség biztosítása: hogy minden magyar település – függetlenül földrajzi vagy gazdasági helyzetétől – elláthassa kötelező feladatait (oktatás, egészségügy, szociális ellátás, infrastruktúra-fenntartás, hulladékgazdálkodás, csapadékvíz-elvezetés).

A Fidesz-kormány szemszöge: Miért vezették be, mire használják fel, és miért jó Magyarországnak?

A 2017-es bevezetés nem önkényes lépés volt, hanem a 2010 utáni önkormányzati reform logikus folytatása. A baloldali kormányok 2002–2010 között több százmilliárd forintos adósságot halmoztak fel az önkormányzatoknál, miközben feladatokat hárítottak rájuk fedezet nélkül. A Fidesz 2013-ban átvállalta ezt az adósságot, központosította az oktatás és egészségügy jelentős részét, majd a szolidaritási hozzájárulással biztosította, hogy a prosperáló települések (magas iparűzési adóbevétellel rendelkező Budapest, Győr, Debrecen, Székesfehérvár stb.) ne maradjanak kívül a nemzeti kohézión.

Mire használják fel pontosan? A befizetett 360–400 milliárd forint 100%-a települési önkormányzati támogatásokra megy: kötelező feladatok finanszírozására (óvodák, iskolák, szociális intézmények működtetése), infrastrukturális beruházásokra (útépítés, csapadékvíz-elvezetés, hulladékgazdálkodás) és a vidék felzárkóztatására. 2025-ben az állam összesen 1358 milliárd forintot fordított helyi önkormányzati támogatásokra – tehát a szolidaritási befizetések többszörösét adja vissza a rendszer. Konkrét példák: zalai vagy borsodi kistelepüléseken óvodák és iskolák maradnak nyitva, szociális szolgáltatások működnek, utak és csatornák épülnek olyan helyeken, ahol az iparűzési adóbevétel közel nulla.

Miért jó Magyarországnak hosszú távon? Gazdaságilag racionális: csökkenti a regionális egyenlőtlenségeket (Budapest–vidék szakadék), megelőzi a belső migrációt és a vidék elnéptelenedését, stabilizálja az ország kohézióját. Demográfiai szempontból kulcsfontosságú: erős vidék nélkül nincs demográfiai fordulat, nincs erős Magyarország. Versenyképességi oldalról a prosperáló ipari központok (pl. német autógyárak vonzáskörzete) növekedése így visszacsordul a nemzet egészéhez, növelve az össz-GDP-t és az adóbázist. Jogilag szilárd: az Alkotmánybíróság többször (utóbb 2026 januárjában) megerősítette, hogy nem sérti az Alaptörvényt, a matematikai formula (progresszív iparűzési adóerő-képesség) kizárja az önkényeskedést, a 15/2026. (II. 3.) kormányrendelet pedig a háborús kockázatokra hivatkozva technikai folyamatnak minősíti a beszedést, kizárva a végeláthatatlan pereket. A rendszer nem egyedi magyar modell: hasonló pénzügyi kiegyenlítési mechanizmusok működnek Németországban (Länderfinanzausgleich) és Ausztriában (pénzügyi kiegyenlítés), ahol a gazdagabb tartományok/területek támogatják a gyengébbeket a nemzeti kohézió és a területi egyenlőség érdekében.

Bár a rendszernek vannak kritikusai, akik szerint a befizetések és a visszaosztások közötti közvetlen kapcsolat nem követhető településszinten, a rendszer csökkentheti a helyi gazdaságfejlesztési ösztönzőket, valamint a magas befizető városok beruházási képessége romolhat – a Fidesz szerint ezek a kockázatok a matematikai formula és a többszörös visszaforgatás miatt nem valósulnak meg, sőt a nemzeti érdek felülírja az egyedi városi szempontokat.

A Tisza Párt véleménye: Megtartják-e az adónemet?

A Tisza Párt (Magyar Péter vezetésével) nem utasítja el alapvetően a szolidaritás elvét, de élesen bírálja a jelenlegi rendszer „igazságtalanságát”, átláthatatlanságát és túlzott mértékét. Programjuk és polgármestereknek küldött leveleik szerint a hozzájárulás jelenleg „sarc”, központi költségvetési lyukakat töm, nem mindig éri el a rászorulókat, és pártpolitikai eszközként működik. Helyette „térségi alapú, átlátható, igazságos és feladatorientált szolidaritási rendszert” ígérnek: partnerséget minden önkormányzattal (fideszes vagy ellenzéki), jelentősen csökkentett progresszivitást, tételes elszámolást és integrációt az adócsökkentési csomagba.

Valószínűleg megtartanák a mechanizmust (hiszen a vidék támogatása nemzeti érdek), de radikálisan reformálnák: egyes nyilatkozataik szerint akár meg is szüntetnék vagy 15%-os iparűzési adóalapra alakítanák át, növelve az önkormányzatok autonómiáját és garantálva, hogy a pénz valóban a célra menjen. A 2026-os választási győzelmük esetén a „Tisza-kormány” az önkormányzatok „szabadságát” és méltányosabb kezelését hangsúlyozva alakítaná át – nem törölné el teljesen, hanem hatékonyabbá, átláthatóbbá és kisebb mértékűvé tenné.

A Mi Hazánk Mozgalom véleménye

A Mi Hazánk Mozgalom – nemzeti radikális ellenzéki pártként – a szolidaritási hozzájárulást alapvetően támogatja, amennyiben valóban a magyar vidék, a kistelepülések és a hagyományos magyar közösségek megerősítését szolgálja. Programjuk központi eleme a vidékpártiság és a leszakadó térségek védelme, ezért logikusan elfogadják azt a mechanizmust, amely a nagyvárosok (gyakran ellenzéki) bevételeiből segíti a magyar vidéket. Nem csatlakoztak a nyílt bojkotthoz, hanem azt hangsúlyozzák, hogy a rendszer csak akkor hatékony, ha nem kerül idegen (brüsszeli vagy globális) befolyás alá, és teljes mértékben a nemzeti érdekeket szolgálja. Véleményük szerint az adó jó irány, de kiegészítendő még határozottabb vidékfejlesztési intézkedésekkel (pl. erősebb agrár- és kisvárosi támogatás, nemzeti szuverenitás erősítése). Nem tervezik eltörlését, hanem nemzeti szolidaritásként értelmezik: a tehetősebb városok segítsék a magyar vidéket, erősítve az ország egységét és a demográfiai fordulatot.

Saját véleményünk: Miért jó az adó, miért kell megtartani, és miért ítéljük el a bojkottot?

A szolidaritási hozzájárulás – minden vitája ellenére – alapvetően jó, szükséges, igazságos és nemzetstratégiai jelentőségű mechanizmus Magyarország számára. Matematikailag és gazdaságilag bizonyítottan csökkenti a regionális egyenlőtlenségeket: a 360–400 milliárd forintos éves befizetés mellett az állam sokszorosát (1358 milliárd Ft 2025-ben) fordítja vissza támogatásokra, lehetővé téve, hogy egy 500 fős zalai falu is működtethessen óvodát, utat, szociális ellátást. Gazdaságilag racionális: megelőzi a belső migrációt, a vidék elnéptelenedését és a társadalmi feszültségeket, növeli az össz-GDP-t és az adóbázist. Demográfiailag és versenyképességi szempontból kulcsfontosságú: erős vidék nélkül nincs demográfiai fordulat, nincs erős, egységes Magyarország. Az Alkotmánybíróság többször (legutóbb 2026 januárjában) megerősítette alkotmányosságát, a rendszer nemzetközi mintákat követ, és nélkülözhetetlen a nemzeti kohézióhoz egy olyan országban, ahol a Budapest–vidék szakadék valódi társadalmi robbanást okozhat.

Ezért határozottan elítéljük azokat az önkormányzatokat (Szolnok, Nagykanizsa, Orosháza és mások), amelyek – pártpreferenciától teljesen függetlenül – megtagadják a törvényben előírt befizetést. Ez nem „szabadságharc” vagy autonómia-védelem, hanem nyílt jogsértés, politikai cinizmus és a magyar demokrácia alapjainak aláásása. Ha tömegesen nem fizetnek, költségvetési lyuk keletkezik, ami automatikus levonások (inkasszó) számának növekedéséhez vezet – ez pedig gyakorlati következményként további feszültségeket és bizalomvesztést okoz az állam és az önkormányzatok között. Azzal, hogy a „leköszönő kormányra” hivatkozva visszatartanak pénzt, precedenst teremtenek: jövőre egy másik ellenzék bojkottálhat más törvényeket, adókat vagy kötelezettségeket. Teljesen mindegy, melyik párt (Tisza, DK vagy bármelyik) kedvéért teszik – a viselkedésük anarchia csírája, amely aláássa a jogállamiságot, a törvények egyenlő alkalmazását és a közpénzek feletti közös felelősséget. Az Államkincstár inkasszója és a kormányrendeletek éppen ezért szükségesek és indokoltak: a törvény nem lehet vita tárgya, különösen nem pártérdekből.

Az új kormány (bármelyik legyen is) kötelessége fenntartani, hatékonyabbá, átláthatóbbá és méltányosabbá tenni ezt az adónemet. Magyarország egysége, a vidék felemelkedése, a nemzeti kohézió és a hosszú távú versenyképesség fontosabb minden pártérdeknél. A szolidaritás nem gyengeség, hanem erő – aki ezt aláássa, az nem a saját városát, hanem az egész nemzetet gyengíti.